Folytatás a Via Plata / II. 2011. -menüpontról:
2011.06.04. Casar de Caseres-Canaveral Indulás 5:20 Szerencsére a szokásos 5 m széles, aprókavicsos út tök egyenesen órákon át, némi vertikális változatosság. Kőkerítések, drótkerítések, birkák kutyák, tehenek. 4-5 óra hullámvasutazás után kicsit változik a terep, jól kivehetően az eredeti római úton járunk.


Egy helyen közvetlen az út bal oldalán vagy tucatnyi kuszán álló, dőlő, fekvő mérföldkő henger.

Közeledve az Alcantara víztározóhoz ösvénnyé szűkül az út és egyre meredekebb.

Fél óra fel-le elteltével a 630-as főút szélén követem a sárga nyilat. Egy nagy hídon kelek át, mikor átrobog alattam egy vonat. A vízben 60-70cm-es halak. Egy óra múlva még egy nagy híd, itt felirat jelzi, hogy átkeltem a Tajo folyón. Nemsokára balra tábla jelzi a kitérőt egy albergue felé. Még csak dél van, így nem élek a lehetőséggel. Jobbra levisz a jel az aszfaltról. 20 perces kemény, köves emelkedő után órákon át sík a terep, néhol homokos, kellemesen járható, csak árnyék nincs. Bokrok minden irányban. 3 óra felé közel érünk Canaveralhoz. Balra fordulunk egy elágazásnál és sima sziklán erős lejtmenetben veszítjük a helyzeti energiánkat. A sorompó után jobbra fordulunk. Nemsokára átkelünk egy XIV. századi hídon és 500m emelkedő után beérkezünk végre az árnyékot adó házak közé. A jelet követve bejutunk a központba, amit nem bánunk még úgy sem, hogy a szálláshoz vissza kell térnünk a főúthoz. Érdekes árkádos házak, impozáns templom. A falu túlsó vége felé van a Malaga bár. Ott kérjük el a szállás kulcsát, ami 100m visszafelé egy mellékutcában. 6 fő részére van ingyenes szállás. 2db egyágyas és 2db kétágyas szoba. Melegvizet nem sikerül előállítanunk, marad a hidegzuhany.

Érkeznek még hárman, egy szabad ágy marad ezen az éjen. Lemegyünk a Malagába estebédelni. Menü kólával, kávéval 10€. Internet is van, a kiírt ár ellenére ingyen használjuk. Talán mint fizetővendégnek így dukál. Még 1-2 sört is elpusztítunk folyadékpótlásként. Megcsodáljuk az ősi vetítőgépet, mellette a falon a Casablanca plakátot Bergmannal és Bogarttal. 33km
2011.06.05. Canaveral-Galisteo Indulás 5:30 Aszfalton a körforgalomig, ott a 630-ason egész egy kis kápolnáig. Innen földút. Rövid ideig párhuzamosan a főúttal, majd beljebb egy kis vízműig. Innen erős kaptató az erdőig. Az erdőben kellemes séta, majd ereszkedés egy újabb körforgalomba. A Club Hotelnál nem megyünk be a földútra, hanem aszfalton Grimaldo felé vesszük az irányt. Reggelizni akarunk. Először egy híd alatt, majd a körforgalomból az autópálya alatt. Átkelve a pálya alatt bal oldalon a rézsűbe vágott kőzetben gyönyörűen látható vetődést pillantunk meg. Grimaldóba érve bal oldalon nyitott bárra bukkanunk kellemes terasszal. Nagyon kedves néni készít nekünk finom és nem is drága reggelit. A bár mögött albergue. Evés-ivás után a falu végén balra tartva nemsokára megtaláljuk a Caminot. Idilli ösvényen haladunk, csak az újszülött borjaikat féltő tehenek miatt kényszerülünk kisebb vargabetűkre. Egyre több keselyű köröz a környéken. Van, hogy egy tucat is egy kupacon. Sok kerítéskaput nyitunk-zárunk, sok helyen kivehető az eredeti római út. Egy felduzzasztott patakot követünk először fent, majd egész leereszkedünk hozzá. Itt aszfalt következik vagy egy kilométer hosszan, majd ismét földút. Egy kibetonozott öntözőcsatorna mellett haladunk. Kanyarodik jobbra. A letérési hely nem egyértelmű, így egy réten vágunk ár, amire a tulaj több helyen vizet ereszt. Nem egyszerű száraz lábbal megúszni. Később mások elmesélik, hogy egy családi ház udvarán vágtak át, mert nem találtak rá a hivatalos útra. Mi egy dohányszárító pajta mellett találunk rá a következő sárga nyílra. Átkelünk egy kis hídon, majd párszáz méter után balra, majd jobbra fordulunk. Le-fel és máris látjuk Galisteo fallal körülvett városát.

Még a falon kívül megtaláljuk a másfél hónapja átadott EU-s pénzből felújított albergue-t. Becsekkolunk.

50m az étterem, ahol 8€-ért menut kapunk kávéval! Elsőáldozási ünnep van a városkában, a belső étterem foglalt, így a teraszon eszünk. A 6. Roland Garos döntőjére kijön a söntésbe tévét nézni a fél ünnepli vendégség és Rafa Nadal győz. A 12 ágy estére megtelik. A zarándokok fele biciklis. Őket még pont elkapta a hatalmas zápor. Míg sártalanítják magukat, mi felfedezzük a falon belüli városkát. Emberfej nagyságú kavicsokból épült a 10m magas fal.

Tipikus arab építészet. Két kapu van rajta. Korlát nélküli lépcsőn lehet belülről a fal tetejére feljutni. Kívül-belül házakat építettek a falnak. A főtéren (Plaza Espana) bevásárolunk a kisboltban. Szállás 5€ 28km
2011.06.06. Galisteo-Oliva de Plasencia Indulás 5:30 Balról kerüljük a várost. A középkori hídból, amin átkelünk nem sokat látunk. Még sötét van. A főúton jobbkéz felé indulunk. Egy körforgalomhoz érünk, ott átmegyünk az autópálya alatt és jobbra Carcaboso felé indulunk. Szinte forgalommentes aszfaltúton megyünk két órán át a szép zöld környezetben. Hűvös, párás a hajnal. Mindenfelé jobb-rosszabb állapotú dohányszárító épületek. Az első faluban nem találunk bárt. Egy óra a következő hely, Carcaboso. Egy T elágazás előtt rákot találunk az úton.

Megmentjük, visszadobjuk a közeli tóba. Lehet, hogy egy gólya ejtette le. A T elágazásnál balra megyünk fel az elég forgalmas útra. A jel jobbra visz be a faluba. Jakab templomot találunk, melynek udvarán kőtár van. A téglakerítésen Via de la Plata extremadurai szakaszát stilizáló gyerekrajz. Ajándék a zarándokoknak.

Balta tartva visszakanyarodunk a főútra, ahol az egyik bárban reggelizünk. A kocsmáros szerint a további szakasz még esőben is jól járható. Sárosodásra nem hajlamos. Átvágunk a falun és elindulunk az esőfelhők felé. Villog és dörög, de feleslegesen öltözünk be esőruhába. Néhol ismét jól kivehető az ókori út.




Mindenfelé paratölgyek, szép ligetes útszakasz. Fél egyre elérjük az elágazást. Szálláslehetőség csak egy van, vagy maratoni távot kell vállalnunk, így jobbra kitérünk az 5-6 kilométerre lévő Oliva felé. Másfél óra aszfalton. Megérkezünk a rusztikus 160 éves alberguebe. Majd’ egy kilométer az egyetlen bár, ahol megebédelünk 8€. A tulaj végül meghív bennünket a környék nevezetes cseresznyelikőrére. Igen finom, világos-vörös színű. A szálláson a tetőtéri zuhanyzót nálam fél méterrel alacsonyabb emberekre tervezték. Az ágyban a felüléssel vigyázni kell. A felsőágyhoz elég közel a tetőgerenda.


Délután közepén óriási záport hallok szendergésemben, később a közeli sötét domboldal és az előbukkanó késődélutáni napfény kontrasztja csodálatos. A szállás tulaja főz vacsorát kb. 8-10€, de én tele vagyok, így nem kérek. Szállás+reggeli 15€ 28km
2011.06.07. Oliva de Plasencia-Aldanueva del Camino Indulás 5:45 A reggelit magunk készítjük, pirítós, dzsem, tejeskávé. A tegnapi eső ellenére kellemesen járható a széles javított földút. Nem ahhoz a pontjához megyünk vissza a Caminonak, ahol tegnap letértünk, hanem kilométerekkel északabbra. Útközben erős szögvaskerítések. Bikákat tenyésztenek viadalokhoz. Másfél óra múlva a sárganyilas útra fordulunk és kb. 300m megtétele után elérjük Caparrát. A Via de la Plata jelképének számító négylábú diadalív nagyon impozáns, az Ibériai félszigeten az egyetlen. Körülötte hatalmas romterület.



A drótkerítésen könnyen rést találunk és felhatalmazzuk magunkat bejárására. A magyarázótáblák segítségével megfejtjük az épületek funkcióit. Közben a felkelő nap sugarainál fényképezkedünk. Elhagyva a feltárási területet, kőkerítések között, fák lombjai alatt, pókhálókon át megyünk,


majd pampás területre érünk. Hullámzik a szélben a fű. Patakon átkelés majdnem száraz lábbal. 2 órával később aszfaltútra érünk, ahol balra vesszük az irányt. Jobbra és előttünk elég magas dombság húzódik, találgatjuk hol fogunk rajt átkelni. Megpróbáljuk az úttól jobbra futó földutat, de inkább visszatérünk az aszfaltra. A 630-as főútnál jobbra, majd egy hídon való átkelés után balra letérve párhuzamosan megyünk az autópályával, nem átkelve a felette átmenő 630-on. Hosszú, forgalommentes aszfaltúton haladunk. Mi átmentünk a pálya alatt ott, ahol a jelzés mutatta egy zarándokrajzos hídfőnél. Nem kellett volna, mert utána nem találtuk az utat és a pálya alatti vizes-árkos gazban kecmeregtünk vissza a nyugati oldalra.

Javaslom inkább, hogy a „Bár egyenesen 200 méterre” táblát kövessétek és arra folytassátok az utat. Beérve Aldanuevába jobbra visz be a jel földszintes házak közötti széles utcába. Egy km megtétele után bal kéz felől egyemeletes sárga épület az albergue. Két ajtaja van, mi a jobboldalit választottuk. Lépcsőn fel. Van két szoba és egy fürdőszoba. A másik ajtón is benézünk. Ahhoz egy szoba és egy fürdő tartozik. A kulcsot a 200m-re lévő főtér churreriájában lehet elkérni, ha mi lennénk az elsők. A szállás elég leamortizált, viszont ingyenes.

Estére azért van helye mind a 10 ágynak. A gázüzemű vízmelegítőt a használati utasítás alapján sikerük beüzemelnünk. A főtéren bárok, étterem, bolt. Késő délután bejárjuk a falut. Két nyitott templomot találunk. Annyira hasonlítanak egymásra, hogy kell egy kis idő, mire rájövünk, hogy nem ugyanabba mentünk be kétszer. Sok háznak van faerkélye. XVIII-XIV. századinak néznek ki.

A falu északi végében paprikamalmot találunk. Szégyen ide-oda, én magyar létemre veszek egy 250gr-os fémdoboz paprikaőrleményt. A kiszolgáló hölgy bemutatja kettőnknek negyed órás idegenvezetés keretében az üzemet. Mostanra kifogytak a tavalyi készletből. A 100 tonna árúból már csak 3 raklappal árválkodik. Egyik szitáló-gép több mint 100 éves. 25km
2011.06.08. Aldanueva del Camino-Calzada de Bejar Indulás 5:50 A 630-as főúton megyünk egészen Montebanosig. A pálya felett átkelve kamionos pihenő. Csábító, de nem állunk meg kávézni. 2,5 óra Montebanos fürdővároska. Új camino mérföldkövén arab felirat is található. Jobbra bemegyünk a centrum felé. A főtéren Patinás „Carlos Bár-churreria”. Churros csak vasárnap készül. Innen újjáépített kövezetű caminon kapaszkodunk felfelé, majd egy kilométer után a 630-as uton folytatjuk.


Kisvártatva elérjük Extremadura és Kasztilia határát.

Bejar leágazásnál egy szép régi bár, amit három nővér üzemeltet. A hűtőkamrájuk fa ajtaja ritka látvány. Felejtendő tejeskávé és sokkal finomabb pirítós után szép erdei környezetben érkezünk meg a 70 lakosú Calzada de Bejarba. Az első ingatlan balra az albergue.



A porfészekhez nem illik, annyira kellemes hely. A helyi templomot éppen felújítják, de látogatható. Az egyetlen bárban jól esik a sör a forró délutánban. Vacsora a szálláson este hétkor 8€. Vacsora után a szállás udvarán egy francia házaspárnak és Carlos útitársamnak eléneklem magyarul a Francia Himnuszt. A franciák tapsolnak, meg vannak hatódva. Egyik legszebb caminós élményüknek tartják mostantól (mondják). Lám a szocialista tananyag… sosem tudni, mikor használható fel nemes célokra. Mondom nekik, hogy a Szovjet Himnuszt magyarul és oroszul is tudom, de az nem érdekli őket. Még mindig a Marseilles hatása alatt vannak. Szállás 10€ 20 km
2011.06.09. Calzada de Bejar-Fuenterroble de Salvatierra Indulás 6:30 Reggeli a szálláson 3€ Kevés aszfalt, majd vizes fű, utána homokos út. Jobbra hátrafelé a hegyek tetején hófoltokat veszünk észre.

Egy bánya közelében 6-8cm átmérőjű kövekkel borított útszakasz keseríti meg gyaloglásunk. A következő faluban (vicces emberek mindenfelé mutató nyilakat rajzoltak!!) finom tejeskávé a Peregrino bárban. Aszfaltúton folytatjuk órákon át, míg megérkezünk Fuenterrobleba. A felettébb provinciális település túlsó végén van a szemet gyönyörködtető egyházi zarándokszállás.

Sok ágy, meleg víz, tökéletesen felszerelt konyha, vetítőterem, nagyon hangulatos hely! Menüt eszünk fél kettőkor a közeli étteremben. Bevásárolunk holnapra, mert 20km lakatlan vidék következik. Vacsorára invitáljuk az itt összejött, eddigi utunk során megismert valamennyi zarándokot. Végül 14-en lettünk. Csak a 2 baszk halász hiányzik. Tonhalas spaghetti készük. Carlos és én koordinálunk, ki mit szerezzen be. Mi ketten vagyunk a szakácsok. Végül a kamrában talált paradicsomlé és leveskocka ment meg bennünket. Mindegy szálig elfogy a kaja! Szállás adományos és fantasztikus 20km
2011.06.10. Fuenterroble de Salvatierra-Morille Indulás 5:30 Tévedésből templomot nézünk, majd megtaláljuk a helyes utat. 1 km aszfalt, majd jobbra letérünk homokos útra. A nagy szövegelésben elvétjük az utat, jobbra megyünk ahol nem kellene.

Már teljesen egyvonalban vagyunk a szélkerekekkel, mikor biztosak vagyunk a tévesztésbe és elindulunk egy balra merőleges úton. 2km után rátalálunk a sárga nyílra. Fél óra emelkedő és nagyszerű kilátással elérjük utunk legmagasabb pontját 1168m.

Lefelé még meredekebb, mint fel. A lejtő aljától a nap hátralévő részében nincs komoly szint.

A következő falu San Pedro de Salvatierra. Albergueben csak egy tejeskávét iszunk. A szállás itt 20€ lenne, de mi közelebb akarunk kerülni Salamancához, hogy másnap időben beérkezzünk. Morille albergue a faluközpontban van a bár szomszédságában. Kulcs a bárban. Egy hálószoba (6főre) és egy kis fürdőszoba. Négyen alszunk itt. Vacsora a bárban. Csak a többiek esznek komplett menüt kb. 8€?. Én csak hallevest és kólát. A faluban nincs bolt. A bárban veszünk holnapra literes Fantát és pár aprósütit. Este felsétálunk a templomhoz. Holnap valami lesz, mert 4 asszony suvickolja a padlót. Szállás 6€ 33km
2011.06.11. Morille-Salamanca Indulás 6:00 Nem túl érdekfeszítő úton már 11 órára Salamancába érünk.



Útközben semmi település. Egy van, de kitérővel, ott sem volt nyitva semmi egy osztrák zarándok szerint. Ősrégi hídon érkezünk meg a belvárosba.

A hídfőnél ókori ibér bikaszobor. Felmegyünk a katedrálishoz, ami előtt jobbra 100m az albergue. 12-13 óra között lehet a hátizsákokat a társalgóba lerakni.

Valódi nyitás 16 órakor. A hospitalero könyörtelenül pontos. A szállás nagyon korrekt. Mellette gyönyörű kert, belül két nagy és egy kisszoba (összesen kb. 20 fő részére) az emeleten. Alul hatalmas társalgó, étkező, konyha és két vizesblokk. Becsekkoláskor vagy 10 kérdésre kell írásban válaszolni. A szállás felettébb központi helyen van. 2-3 perc és a korzón hömpölygünk a tömegben. Rengeteg a külföldi diák, a Plaza Mayor-on éppen tüntetés zajlik. A turista információs iroda 19 órakor zár. Szállás: adomány 20km
2011.06.12. Visszaút Salamanca-Avila-Madrid
Busz Salamanca-Avila 8:30-10:00 7€,
Busz Avila-Madrid 15:30-17:15 8€
Metrójegy buszpályaudvarról a repülőtérre 2,5€ egy átszállással.
Repülőjegy Madrid-Budapest Wizz Air 45€
Folyt köv. jövőre, vagy utána....
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Masszázs, a szépség és egészség előszobálya!
zsu-masszazs.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
3. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
4. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
5. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
6. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
7. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
9. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
12. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
13. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
14. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
15. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
16. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
17. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
18. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
► Az oldal elköltözött! IDE: http://mindenamisztar14.mindenkilapja.hu/html/25235357/render/kezdolap
mindenamihannah.hupont.hu
20. LÁCACSÉKE
► 2010 szeptemberétől azok a hírek és képek kerülnek ide, melyek feltöltési-korlát miatt már nem helyezhetők el a www.lacacseke.hu oldalra. Az új hírek, információk az Oldalak (menü) pont alatt találhatók
lacacseke.hupont.hu
21. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
22. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
23. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
24. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
25. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
26. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
27. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
28. AVRIL LAVIGNE RAJONGÓK IDE GYORSAN!!!
► Itt megtudhatsz mindent AVRIL RAMONA LAVIGNE énekesnőről: életrajza, stílusa, parfümje, divatmárkája, albumai, dalai, videoklipjei, filmjei, érdekességek-extrák róla, képei, fotósorozatai stb. ...
rekavril.hupont.hu
29. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
30. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
31. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
32. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
33. Autómentő tréler bérlés Budapest
► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!
trelerberles.hupont.hu
34. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
35. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
36. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
37. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
38. Jobbulás kívülről és belülről. Egészség: Kiteljesedés testben és lélekben.
► A test és a lélek folyamatai összefüggésben vannak egymással. Egészítsd ki étrendedet természetes vitaminokkal, ásványi anyagokkal. Mindezt olcsón. Felesleges pénzkidobás nélkül. Közben lazíts és lásd meg a jobbulás lehetőségét a jövődre nézve!
jobbulas.hupont.hu
39. Metin 2 mester
► Most az új metin is itt:) gyere és regisztrálj:). itt megtalálod ami egy ujoncnak kell pl:térkép,városok,kereskedelem.És még sokminden más.
deepolis.hupont.hu
► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD
olvaso-oldal.hupont.hu
41. Megbízható ELMÜ regisztrált villanyszerelő Budapesten
► GYORSVILLANY 06 70 545-0911 - ELMÜ villanyszerelő gyorsszolgálat, villanyszerelés Budapesten és Pest megyében
villanyszerelobudapesten.hupont.hu
► Képgyűjtemény. Weblapkellékek.
anya-apa.hupont.hu
43. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
44. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
45. Bio vetőmagok saját kertemből
► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".
biovetomag.hupont.hu
46. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)
► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!
biblikusrejtvenyek.hupont.hu
47. SOS Duguláselhárítás Janival 0/24 az év minden napján
► Bontás nélkül mi megoldjuk. Tel : 06203626060 Helyszínre érkezés telefonos egyeztetéstől maximum 1-2 órán belül
sosdugulaselharitas.hupont.hu
48. DR GELLÉN TIBOR ÜGYVÉDI IRODA
► 9700.SZOMBATHELYEN a Thököly Imre utca 31 1/2 szám alatt
drgellenugyved.hupont.hu
49. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
50. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
51. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
52. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel
► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.
numizmania.hupont.hu
53. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
54. Linkvadász
► Itt kedvedre böngészhetsz a következő kategóriákban a lenti linkek közül!Itt mindent megtalálsz amire csak szükséged lehet!
linkvadasz.hupont.hu
55. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)
► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal
marvel-movie-collection-f.hupont.hu
56. A kutyák. A szeretet ereje.
► Kutyák, linkek.A szeretet ereje, tanítása. A Titok.
angolkonnyen.hupont.hu
57. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
58. PASSO
► KERÉKPÁRTÚRA MESSZEBBRE ÉS MAGASABBRA...
passo.hupont.hu
59. namegirlboy
► Amiket leírok az mind igaz, az instagramnál úgy kell leírni ahogyan én írtam le. Ők így változtak meg. Minden félét fogok nektek leírni.
emo-emberek.hupont.hu
60. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310
melikozmetika.hupont.hu
62. Piroska Transport Tüzép 06 /20/ 9 412 922
► Tisztelt Vásárlóink a Piroska Transport Kft azaz a Piroska kő telep, mely a 32 - út mellett a Nagysándor József út és a Thököly úti körforgalom után Zagyvarékas irányában helyezkedik el, az építőanyag áremelések ellenére sem emelte árait.
piroskatrans.hupont.hu
63. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
64. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
65. www.storyweb.hu
► Ha igazán jól akarod érezni magad, akkor itt a helyed.Egy biztos, NEM FOGSZ UNATKOZNI!!!Gyere el minden nap ,mert ez egy menő oldal!Igyenkszünk a kedvetekben járni:)
storyweb.hupont.hu
66. Szeretet és Ezoterikus írások gyűjteménye
► Itt megtalálsz minden olyan írást, (ezoterikus, szellemtani, angyalokkal kapcsolatos) amit sokan elutasítanak, mert nem hisznek benne. " De kérlek gondolkozz és higgy!" A szeretet örök, kifogyhatatlan. "Aki hisz, el nem vész."
szeretet-ezoterika.hupont.hu
67. Akác fa oszlopok a kertben
► Az oldalon akác fa oszlopok, és akác oszlopokból, rönkökből készült kerti fatermékek képeit találja! - akác oszlop - kérgezett akác oszlop - szíjácsmart akác oszlop - körmart akác oszlop - hengermart akác oszlop
akac-oszlop.hupont.hu
68. HOMOKMÉGY KODOKAN JUDO SPORTEGYESÜLET
► Aki szeretné támogatni az adója 1%-val a Homokmégyi Judokákat, egyesületünk felé megteheti Adószám: 18596148-1-03, Bankszámlaszám: MBH Bank 51400037-10005178
homokmegyjudo.hupont.hu
69. VW ALKATRÉSZ MaTi-CaR - VOLKSWAGEN Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..
► VW gyári, utángyártott autóalkatrészek (Amarok, Bora, Caddy, CC, Crafter, Derby, Eos, Fox, Golf, Jetta, Kaefer, LT , Lupo, Multivan, New Beetle, Passat, Phaeton, Polo, Scirocco, Sharan, Spacefox, Tiguan, Touareg, Touran, Transporter, Vento)
vw-alkatreszek.hupont.hu
70. Gyönyörű, festett mandalák
► Energetizáló, festett mandalák, amelyek lendületet adnak és segítenek céljaid elérésében. Hangulatossá teszik a környezetet, gyógyító erejük van. Mindig új erőt nyerhetsz, ha ránézel. Adhatod ajándékba, vagy lehet a sajátod.
mandalakeszites.hupont.hu
71. 1526 Magyarországa és az 1526. évi mohácsi csata - Botlik Richárd
► A 2017 októberében és 2025 áprilisában, pdf formátumban megjelent e-book teljes szövege olvasható, korlátlanul másolható, letölthető
mohacsicsata.hupont.hu
72. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
74. PRO-SPORT 3
► PRO-SPORT, PRO-SPORT2, PRO-SPORT3, Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. 100 éves a BSC, Centenárium előtt a BSC
pro-sportharom.hupont.hu
75. Ivettoldi-sztárok.hupont.hu
► Itt megtudhatsz mindent a nickelodeon, a disney, és a vámírnaplák sztárjairól.Még szerkeztés alatt áll!Az oldal mindig frissül!!
ivettoldi-sztarok.hupont.hu