Kilométerek gyüjtéseinek illusztrált története

Többet ér egyszer látni, mint százszor olvasni róla.

 

 

2013.05.26-06.14. Salamanca - Santiago 480km

 

Május 25. szombat Győr - Salamanca Indulás: 11:05 Bp. Érkezés: 14:25 Madrid Barajas1 (Ryanair 50Eur).  A külső várócsarnokban a Bus standnál internetes buszjegyet vásárolok 14:45-kor a Salamanca Avanzabus járatra (29Eur), de 15-órai buszra nem, csak a 17-óraira adnak. Az épületből ki, az árkád alatt balra, kb. 300m után kimegyek egy dróthálóval elkerített buszparkolóba, ahol nyitott ajtóval várakozik a buszom. Még 5 perc van háromig. A sofőrt nem izgatja, hogy a jegyem az ötóraira szól. Int, hogy szálljak be. Légkondi, bőrülés, csupa külföldi diák utasok. Hat előtt már Salamancában vagyok. A buszpályaudvarból kilépve jobbra fordulok és kb. 20 percig egyenesen gyalogolva 23°C-on beérek a történelmi centrumba. A katedrálist balról kerülve besétálok a két éve megismert zarándokszállásra. A változás annyi, hogy a zsákomat lent kell hagyni egy szekrényben. Csak az alváshoz szükséges holmi vihető fel a hálótermekbe. A 8 ágyas szobák félig telnek meg. Szállás még mindíg adományos. Estefelé a központban vacsora egy bárban, az utcák-terek tele végzős, mindenféle jelmezbe beöltözött diákokkal.

 

Május 26. Salamanca - El Cubo de Tierra del Vino Indulás 7:20 ilyenkor szerencse, ha találok nyitott bárt. Kávé, forró croissant, locsolóautó, részeg fiúk által támogatott még részegebb lányok, 8°C. A sétálóutcán megyek átvágva a Plaza Mayor-on. A főépület alatti átjárón folytatom, kör alakú 12.sz-i templom balról.

 

p11.jpg

 

Egyenesen végig Zamora felé. Bikaviadal arénához érve balról laktanya. 8:00 trombitás ébresztő. Egyenesen tovább megyek ki a városból, az arénát balról elkerülve. Egy kis dombtetőn van a Salamanca vége tábla. Aldeaseca a település, ahol balra kell letérni a főútról. Calzada de Valduncielbe 11-kor érkezek, ahol nyitva a bolt, jegyezzük meg, hogy vasárnap van. A római oszlopoknál modern zarándokszállás van, de még gyerek az idő. Innen 20km unalmas szakasz jön. A földút 20m-re párhuzamosan fut az autópályával. Árnyék egy szál se. Szerencsére fúj a szél és kb. 20°C van. El Cubo de Tierra del Vino előtt egyszercsak a régi aszfaltúton találom magam, ami balra bevisz a faluba. Bal kéz felől bár Domingo, ahol később finom zarándok menü a vacsora: halleves, sült hal, eper, sör 8Eur. De most megyek egyenesen a patikát jelző zöld + jelig. Ott balra, majd 5-600m után a kis téren meglelem az albergue municipal-t, ekkor 16:30 van. Három szoba, két fürdő, kis udvar, kis konyha, rezsó, hűtő, mosógép. Minden OK. Az ár 8Eur. 36km

 

Május 27. El Cubo - Zamora Indulás 7:10 Bár 8:30-kor fog nyitni, ezért a faluból kiérve nem fordulok balra, hanem az aszfalton továbbmegyek a 7-kor nyitó benzinkúthoz reggelizni. Kellemes hűvös van, 8°C Nem megyek vissza fél km-t, hanem folytatom aszfalton. Kb. 1-1,5km múlva balra lekanyarodó széles földúton a felhagyott vasútvonalig,a túlsó oldalán van a Camino. Jobbra fordulva párhuzamosan folytatom sok kilométeren keresztül a teljesen sík, de kellemes tájon. Egy óra elteltével elhagyja a Camino a vasutat.

 

p12.jpg

 

Villanueva-ban egy bár van, ott vehető szendvics is. Egész nap, ha nem hagyom el a Caminot, ez az egy utánpótlási lehetőség van. Az idő napos-felhős, kissé szeles max. 24°C. Zamorába érkezve a folyóparton jobbra fordulok, majd átkelek az öreg hídon.

 

p13.jpg

 

Egyenesen fel, majd a templom mögött balra. Jobb kanyarral befordulok a zarándokszállás épülete mellett, a bejárat még 15m. Szálláson szeparáltan kerülnek elhelyezésre a nők és férfiak. Többszintes az épület. Legalul konyha-étkező jó felszereltséggel. Internet 50m-re lévő könyvtárban ingyenes 30 perc. INTERNET: 480km alatt 3 helyen találtam számítógépet. Mindenhol átálltak a WI-FI-re, szinte a legeldugottabb bárban is. A történelmi központban vagyunk. Román stílusú templomok tömkelege,

 

p15.jpg

 

de az art deco kedvelőinek is tartogat néhány látnivalót a város.

 

p14.jpg

 

Este 18°C-ot mutat a hőmérő, szállás-zárás 22:00. Reggeli is van 6:30-tól. A kávé túl híg, a személyzet kedves. Szállás adományos. 32km

 

Május 28. Zamora – Granja Moreruela Indulás 7:00 Hőmérs. 10°C. Fel kell menni a Plaza Mayor-ra és az átellenes sarkon lefelé. Az út végén balra, majd a körforgalmon át, észak felé egyenesen, hosszú emelkedőn ki a városból. A Zamora vége táblától a szeméttelepig aszfalttal párhuzamos füves úton megyek a szembe fújó széllel, ami az aznapi úticélig, Granja Moreruela-ig folyamatosan keseríti vándorlásom. A szeméttelepen átvágva becikcakkozok egy falu hátsó útjára, ahol nincs bár. A párhuzamos főúton valószínűleg van. Autópálya híd építés miatt kicsit kerülgetni kell a hivatalos utat, de amúgy szinte nyíl egyenes a Camino. Dél körül találok bárt az egyik faluban, aminek túlsó végén ki kell menni egy víztározó miatt a főútra.

 

p16.jpg

 

A következő falvakba jobb irányba kitérőkkel lehet bejutni, ezekbe terel a sárga nyíl, de semmi értelme. Folytatni kell egyenesen, mert a falu után visszatér rá a nyíl. A falvakban semmi bolt, semmi bár csak pár érdektelen ház. Néhol kivisz a jel a főútra, vagy át rajta, a települések szinte mind a főúton vannak. Pár zarándok ezért inkább a főúton megy. Van szálláslehetőség útközben, de ma kicsit többet vállalok. Granja Moreruela csomópont, nyugat felé kanyarodva megkezdem a Via Sanabres-t. Aki tovább megy északnak, az a Via Plata-t folytatja, ami Astorga-ban csatlakozik a Via Frances-hoz. A zarándokszálláshoz át kell menni a főúton és kissé jobbra az épület bal oldala a szállás, jobb oldala a bár-recepció.  Befogadóképesség 10 fő, konyha nincs. Bolt kb. 300m (2 is van, a templomnál lévő a jobb), patika 7-800m északra a főút jobb oldalán. Menü és reggeli a bárban. Szállás 5Eur. 41,5km

 

Május 29. Granja Moreruela – Tábara  Indulás 7:50  7-8°C Hűvös szél. A templomnál balra letérek a Via Plataról, innentől  Sanabres Camino az út neve.

 

p17.jpg

 

Széles földút sok-sok kilométeren keresztül. Dióméretű, máskor aprószemcsés kavics a felülete. Enyhe hullámzással és sokszori irányváltással, mondhatni cikk-cakkozással két óra múlva a Puente Quintos, ami egy impozáns híd. Átkelést biztosít egy víztározón. Földrajzosok, látványos vetődés! Szinte függőlegesen álló kőzetrétegek.

 

p18.jpg

 

A túlsó oldalon lehet ösvényen (balra), vagy aszfalton (egyenesen) folytatni. Én az aszfaltot választom. Pár km emelkedős szerpentin, majd balra lefordulok egy lejtős úton. A letérés ki van táblázva. Újabb pár km gyaloglás aszfalton nyíl egyenesen, majd a sokadik föld keresztútnál végre jobbra mutató sárga nyíl. Reggeltől Faramontanosig nincs semmi utánpótlási lehetőség, bár. Ez kb. 18km. Itt már 23-24°C és erős napsütés van, de a szél még működik.

 

p19.jpg

 

Faramontanostól egész Tabaraig erős teherautó forgalom van a földúton autópálya építés miatt. Jól jön a kendő por ellen. Kalapban és kendővel az arcomon vadnyugati hangulatba kerülök. Több táblát is látok, melyen az építők kérnek elnézést a zarándokoktól.

 

p20.jpg

 

Érdekes tornyú templom mellett érkezek meg Tabarába. Először a főúton kelek át, majd a főteret keresztezem átlósan. Innen kb. 1 km a 14 személyes donatívós modern szállás, konyha, étkező és működő fűtés is van. Sajnos a központba kell visszagyalogolni mindenért, mert a szállás a városka felső szélén van. Ha valaki tehetősebb, a központban van szálloda. A főtér főút felőli sarkán van egy bár-étterem a Palacio, ahol platos combinados 6-7€, vagy salátatál hússal 5€ kapható. Óriásiak az adagok. Pecsétet is itt kell kérni, mert a szálláson nincs. A pincérnő bolgár, jópár éve itt él már. Bolt a főúton 10-14 és 17-20 nyitva. Késő délután komoly zápor tör ki, mindenki rohan a ruhaszárítókötélhez. 25,5km

 

Május 30. Tabara-Olleros de Terra  A Palacio nyit legkorábban 7:05-kor beengednek, reggelizünk.12°C, kis szél. Templom mellett, ahol tegnap bejöttem, elhagyom Tabarát. A pályaépítés miatt még pár km terelgetés. Ragad a sár a cipőtalpamra. Első bár Santa Croyában van. Időközben fölöttébb meleg lett. Pohár sör, két falat tortilla 1,5€. Bolt is útba esik. A folyó után van ki betér a zarándokszállásra (Santa Marta de Tera). Calzadillaban templomrom, nem messze építettek helyette újat. Hm, nem szokványos megoldás.

 

p21.jpg

 

Másnap megtudom, hogy páran aludtak az itteni önkormányzati szálláson, de a kis bolt választékából tudtak csak szerény, hideg vacsorát összeütni. A szállás viszont ingyenes. Én megyek tovább a templomrom kívül-belül alapos lefényképezése után a vízcsatorna partján. Fél óra múlva érkezek Ollerosba, ahol a Trucha (pisztráng) bár és albergue egyetlen vendége vagyok. Tegnap tele volt a hatágyas, valaha belső bárként működő szállás. Érdekes a pálmafás faldekoráció és a hosszú bárpult között aludni, de sikerül jól kipihenni magam. Megéri az árát. Vacsorám házi koszt. Makaróni, sült csirke krumplival, házi bor és hand-made flan. Utána egy finom espresso. A két órás vacsoraprogram 10€. Jól esik sütkérezni a bár tenyérnyi teraszán, tévézni és újságot olvasni, beszélgetni a tulaj matróna anyjával, bár kissé felidegesít, mikor kifejti, hogy a magyarok neki medvetáncoltatókat jelentenek gyerekkori élményei alapján. Meg sem merem kérdezni a korát. Szállás 6€  38,5km

 

Május 31. Olleros-Mombuey Indulás 7:30  4-5°C, kifejezetten hűvös. Aszfalt út 2 km a templomig. Nem sokkal utána lehetőség van jobbra letérni a bozótosba (kerékpárral nem), ezt nem szabad kihagyni! A száraz, bokros vidékből valódi dzsungelbe ereszkedek. A víztározó alvízi környezete fantasztikus.

 

p22.jpg

 

Átkelek a gáton, bokrok között kanyargó aszfaltúton Villar de Farfon falucskába érek. Semmi hely, de a túlsó végén az utolsó házba érdemes betérni. Felújítás alatt áll. Ami kintről látható, szekér, vagy autóbejáró benyomását kelti, rajta kertajtó.

 

p23.jpg

 

A kutyus rendkívül barátságos. 2010. óta egy dél-afrikai családé. Apa, anya, lányuk. Folyamatosan építgetik, renoválják. Szerény tejeskávé-keksz, egy kis beszélgetés jézusról cserébe némi perselyes adomány. Nem hirdetik sehol, de meg lehet szállni a fantasztikus hangulatú négyágyas vendégszobában.

 

p24.jpg

 

Kis pihenő után indulok, mikor a családfő magyar nyelvű füzetecskét nyom kezembe útravalóul. A következő szálláson hagyom, más is olvashassa. Gyönyörű ösvényen vándorolok fél órát. Rionegroban azért iszok egy igazi kávét is a bárban, ahonnan pont rálátni a szép zarándokszállásra, de még nagyon korán van. Mombueybe 14 órakor érkezünk. Komoly méretű település, boltok, bárok tömkelege. A 11 ágyas gyönyörűen egyszerű zarándokszállás a központban van. 10x5 méteres kőépület. Falai 3m magasak, 60-70cm vastagok. Ágyamból felnézve 4,5m magasan látom a végigfutó tetőgerincet.

 

p25.jpg

 

 

 

p26.jpg

 

Egy fürdőhelyiség és egy mikrosütő az extra. Az igen régi mozarab stílusú, tornya miatt híres templom is csak 100m-re van. Az egyik bárban, ahol makarónit vacsorázunk figyelemre méltó az egész falon körbefutó Madrid by night óriásfénykép. Szállás donatívó. Pecsétet valamelyik bárban kell kérni. 23,3km

 

Június 1. Mombuey-Puebla Sanabria Indulás 7:15 Sarki bár 7-kor nyitott. Kicsit hűvös a reggel, de gyorsan melegszik. Párhuzamosan haladok a főúttal, majd kis terelgetés (autópályaépítés) után hosszú egyenes nagyon széles füldút. Az ismertetőkkel ellentétben az első bár csak Asturianosban adódik.Netes bejegyzések óva intenek a bar Carmentől. Nekem semmi rendellenesség. Sülthúsos szendvics finom, úgy a sör és a presszókávé is. Az ár 4,40€, normále. Innentől Puebla városáig szép út. 15:30-kor megérkezünk. A Casa Luz a főút bal oldalán van, vele majdnem szemben zarándokokra specializálódott étterem-bár. A szállást telefonon előrendeltük, így 4 ágyas szobában alszom ma. Akik csak úgy betérnek, azoknak 10 ágyas szoba „jár” ugyanazért a pénzért. Mindennel felszerelt, jó minőségű a szállás, csak az idős tulaj házaspár anyagias benyomást kelt. A kis udvarból szép kilátás nyílik az óváros dombjára. Net, konyha, tv, italautomata, pénzes mosógép. DIA bolt kb. 70m.

 

p28.jpg

 

Nagyon érdemes felmenni a középkori óvárosba 1-1,5km. Kicsit turistás, két hagyományőrző zenekart is találok épületekbe kukkantva, egyikben táncolnak is. Nem zavarja őket a kíváncsiskodás.

 

p29.jpg

 

 

 

p30.jpg

 

Sok portugál rendszámot látok. Szállás 10€  32km

 

Június 2. Puebla Sanabria-Lubian Indulás 7:00  A szemben lévő bár már nyitva. Mai napon már lesz egy kis szintemelkedés. A várhegyet jobbról kerüljük. A folyón másodszor is átkelve lemegyünk balra és az ártérben folytatjuk. A hőmérséklet gyorsan emelkedik. A kavicsbánya után nem tudjuk a jelet követni a túlsó partra, így kénytelenek vagyunk az aszfaltúton gyalogolni. Így érünk be Requiroba, ahol a központban bolt-bár egységben kisebb pihenőt tartunk. Itt már 1000m magasan járunk. A barista lány szerint az útépítés miatt nem járható az eredeti Camino, így aszfalton kell megtennünk a következő 10km-t. A táblák is ezt mutatják. Szerencsére az autóforgalom nagyon gyér.

 

p27.jpg

 

Padornelo hágó. A bár 1306m tszf. A kocsmárostól tudjuk meg, hogy két napja itt havazott. Helyi sonka, sózott malacarc kampóra akasztva bizarr kép. 3cm-es babszemek zsákszám és egyéb érdekességek. A pohár sör alaposan fejbekólint. Annyira, hogy vissza kell szaladnom az ottfelejtett kalapom miatt. Még 2km és jobbra letérünk a szép, néhol patakmederként funkcionáló hegyi ösvényre. Föl-le. A fény-árnyék kontrasztok óriásiak. Még egy kaptató és szemben Lubian első háza, egy egyemeletes erkélyes kőház, az albergue. Alul konyha-társalgó három emeletes ággyal és két pótmatraccal. Még lenne hely, de a pótmatracon jobban elférek a 193 cm magasságommal. Az emeleten fürdőszoba (csak egy), valamint a nagy hálószoba kb. 6-8 emeletes ággyal. A falú elég hosszan nyúlik a hegyoldalban. A központ, ahol bolt van kb. 700m. Ma vasárnap van, így 19:30-20:00 van nyitva. Tálcás tengeriherkentyűs paellát veszek kettőt meg konzervsört. A szálláson van micro. Van egy bár a bolttól 300m felfelé, úközben vízcsobogó a település nevét adó farkasok szobrával. Menü 9€. A szállásra 20:30-kor két fiatal jön és jegy ellenében beszedi a szerény szállásdíjat: 3€   28,5km

 

Június 3. Lubian-A Gudina Indulás 7:00  Át a falun teljes hosszában, az enyhén lejtő aszfaltúton a barokk templomig. Itt beveszem magam az erdőbe a jelzést követve. Néhol komolyabb emelkedő, de szép hullámzás veszi kezdetét. Patakok, kis rétek és végre árnyék.

 

p31.jpg

 

A gerincen szélkerekek sorjáznak. Hiába keresem a Galicia határkövet. A Camino útvonalán nincs bár. Legkisebb kitérőt Vilavellánál kell érte megtenni kb. 200m. Fátlan, óriás köves, bokros, kiégett dombokon közeledek Gudina felé.

 

p32.jpg

 

 

 

p33.jpg

 

Autóút felett átkelve, óriási napelemeket megkerülve érek be du. 2-kor a városba, ahol majd’ 30°C van. Bal kéz felől van a Peregrino bár. Vele szemben jobbra letérek a főútról. A vasút alatt átkelve jobbra fordulok, nagy, modern fehér épület az albergue. Alul jól felszerelt konyha, étkező és társalgó. Itt jelenik meg időnként a hospitalero begyűjteni a szállásdíjat, elvégezni az adminisztrációt. Mivel ez már Gallicia, innentől egységes szállásdíjért lepedő és párnahuzat is jár. Az emeleten lévő 24 ágyból ma 23-nak lett gazdája.

 

p34.jpg

 

A nagyon közeli főúton boltok, bárok. Maga a település nem túl érdekes. Szállás: 6€  25km

 

Június 4. A Gudina-Laza Indulás 6:40 Bar Peregrino: kávé, süti. Hosszan emelkedünk libasorban az aszfaltos kisforgalmú úton. Két óra elteltével jobbról hatalmas „embalse”, azaz víztározó. Az út hegygerincen van, így gyönyörű a kilátás minden irányba. Hamar lekerül a széldzseki. Néhány házas településeken haladunk át. Kutyák vannak, de igazából nem veszélyesek, csak hangoskodnak. Ismét útépítés. Majdnem dél, mikor leereszkedünk egy törmeléklejtőn Campobecerros faluba hatalmas dömperektől zavartatva. A falu évszázados nyugalmának lőttek, mikor elkezdték szétbontani felette a hegyet útépítés céljából. Ha elkészül, „szép látvány és zene” lesz a falusiaknak. Szomorú. Délben megisszuk az időtlen hangulatot árasztó központban kólánkat és nem éppen tökéletes kávénkat. A helynek viszont varázsa van. Bélyegzünk a bár-bolt egységben egy maszk rajzolatú stemplivel. A tulajdonos néni mutatja a szemközti falon fotókat. Tavasszal ilyen maszkokban őrzik a hagyományt évszázadok óta. Pihenőnk után átmegyünk a kis tér túlsó végén az épület alatt. Ugyanis arra megy az út. Száz méterre még egy kocsma. Lehet, hogy itt tudnék rendes kávét is inni? Egész nap ez az egyetlen település útközben, ahol élet/ital beszerezhető! Továbbra is aszfalt. Háromnegyed egyre felérünk egy hatalmas fakereszthez. Olyan az anyaga, mintha villanydúcból készült volna csak nincs bekátrányozva. Innentől javított kocsiút, egy-két órára elfelejthetem az aszfaltot. Sárga-lila-zöld bokrok, virágok borítják a domboldalakat. Beérek egy fenyőerdőbe. Az illata a melegtől fantasztikus. Nagyokat szippantok belőle. Két óra körül újra aszfaltúton megyek. Egy kilométerrel előttem kibukkannak a fák közül a szemben lévő domboldalon az olaszok. Háromkor Laza várostáblánál fotózom magam. A központban tábla jelzi a caminosokat segítő irodát. Itt kell bejelentkezni. Patikánál (hőmérő 27°C) jobbra a kis közbe 5 méter az iroda. Regisztráció, szokásos lepedő és párnahuzat, fizetés és kapok egy kulcsot a szálláshoz. Szobánként nyolc zarándok, nyolc kulcs. Holnap reggel a bukóablakon kell visszatenni ide. A szállás még tíz perc. A szobáknak színjelölése van. Az enyém kék, én vagyok a nyolcadik. Folyosón fürdők és kis konyha. Nagyon modern, üveg-fa-beton U alakú épület. A központ 10 perc gyalog. Bolt pici, de jó, nyitva 20 óráig. Esti menü több helyen van, ár 8-9 €. Éjjel nyitott ablaknál is meleg van. Szállás: 6€  35km

 

Június 5. Laza-Xunqueria de Ambía  Indulás 6:20 Picit hűvös van. Átkelek a városkán, a főúton jobbra fordulok. Kb. 4km a jó minőségű aszfaltúton, majd újabb 3km pompás földúton Tamicelasig. Eddig vízszintes volt utam, innentől viszont egy-másfél óra nagyon komoly emelkedővel érkezem Albergueria falucskába. Útközben visszatekintgetek a látványos, párás völgybe.

 

p35.jpg

 

Albergueria 2004. óta híres hely a Camino Sanabresen. Akkor helyezte el egy német zarándoknő az első kagylót a bár falán. Azóta minden zarándok kap egy kagylót, amire filctollal írhat. A tulaj pár napon belül felcsavarozza a falra. Nem össze-vissza, hanem dátum alapján visszakereshetően.

 

p36.jpg

 

Még egy kis emelkedő, majd sokáig lejtmenet. Aszfalt és földút vegyesen sok-sok kilométeren és kis falun keresztül. Bár nincs, de iható vizű kút erre már akad. Egyre melegebb van, mikor elérjük a síkságot már szinte kánikula. Tehénlepények keserítik a haladást. Betonteknőben kézzel mosó néniket fotózok, mikor belelépek egyikbe.

 

p37.jpg

 

Soha véget nem érő egyenes földút. Ballra a távolban dombok. Az már Portugália. Végre ingergazdagabb részre érünk. Domboldalakra fel-le. A kis ösvény virágos oldalakon kanyarog.

 

p38.jpg

 

Xunxeriaban az első épület, amit meglátunk az albergue. 14:30 kor futunk be szó szerint, mert egész nap egy madridi úrral jöttem, ezt azért írom le, mert normális tempómban 17 óránál előbb nem lettem volna itt. Nagyon új épület ez is. Italautomatából jéghideg dobozos sörrel jutalmazom mai teljesítményem. 7 felé besétálunk a városba, ahol nagy kolostor templomot találunk. Hűvös belseje gyors vizitre sarkall. Boltok, köztük Spar is van a centrumban. Menüt madridi zarándoktársak hitelezik, mert egész nap nem találtam bankomatot. Betértem két bankba is, de nem jutottam pénzhez. Egyszerűen csak a nagyobb városokban van bankomat. Nem baj, holnap Ourense. Szállás: 6€  34km

 

Június 6. Xunqueria de Ambía-Ourense  Indulás 6:40 A reggel felhős, de nincs hideg. A városból nem egyszerű kitalálni. A kolostor tér után újabb tér következik, aminek az elején lemegyünk jobbra. A település határán ballra befordulunk és a focipálya jobb oldalán megyünk lefelé. 1 km földút jut mára. Utána mindvégig aszfalt. Sok lehetőség van egész nap bárt lelni, kávézni. Hosszú a bevezetőút Ourensébe. Raktárak, üzemek. 10:20 végre bankomat. Meg is ünnepeljük sörrel, pecsenyés szendviccsel, empanadaval (rántott falatka) és kávéval. Jóllakottan vonulunk be a városba. Hosszú emelkedőn caplatunk, a Ferences Convento mai szállásunk. Útbaigazítás kéréskor azt keressük. Nyitás 12:30-kor. A többszáz éves épületben modern zarándokszállást hoztak létre.

 

p39.jpg

 

Van ingyen internet és hűtő is, de edényeket nem találtunk főzéshez. Nagy város lévén mindenféle üzlet van, még Intersport is. Ebédre menüt eszünk. Leves Caldo Gallego. Többször is betérünk kávézni, ami itt sokkal olcsóbb, mint eddig bárhol. És finom. Későig járjuk a várost. A katedrálist feltétlenül meg kell nézni.

 

p41.jpg

 

Vannak melegvizű fürdők, sétálóutca, nagy forgalom és minden más érdekes, ha már untuk a csendes vándorlást.  Szállás: 6€  22km

 

Június 7. Ourense-Castro Dozón  Indulás 6:20  Tejeskávé és óriás croissant 1,8€. Az öreg hídon (lábánál Don Bosco iskola) kelünk át, róla látszik a modern légies új híd.

 

p40.jpg

 

Egyenesen haladunk felfelé el a vasúti pályaudvar, majd egy körforgalomnál a buszállomás mellett. Később jobbra térünk, majd emelkedő és meredek lejtő után egy jelzőlámpával irányított alagúton át. Itt 2km 20%-os emelkedő izzasztja meg 3 fős kis csapatunkat. A tetőn az eddigi aszfalt kellemes földútba vált. A Cesar bár jópofáskodó tulaja bosszant. Kissé erőltetett a camino feeling. Később van bár sokkal jobb kínálattal. Igaz, ott nem próbálják a kínálatot társaságukkal ellensúlyozni. Egyedül folytatom. Komoly bozóton kell áttörni. Fel is merül bennem a kétely az irány helyességét illetően, de nincs kivel megosztani. Azért nagy néha találok sárga nyilat. Ma is jut emelkedő lejtő sok.

 

p42.jpg

 

p43.jpg

 

Ceaban mindenféle forno (kemence) szabadtéri múzeumára akadok. Azért többet is ki lehetne hozni ezen emlékekből. Főtéren érdekes óratorony.

 

p44.jpg

 

Van zarándokszállás is, de túl korán lévén egy drága pohár csapolt-sör után továbbindulok. Innentől vagy három órán át nincs bár. A hátralévő út első fele aszfaltos, a többi föld. Mégis nekem az első fele tetszett. Nagyon várom már Castro Dozont, aminek a neve valamilyen ősi települést sejtet.

 

p45.jpg

 

Négyre tempós gyaloglással ide is érek. Ha ősi, akkor jól titkolja, mert semmi érdekeset nem látok. Bolt a centrumban a bár mögött. Sör után bevásárolok vacsorafőzéshez. Kissé távolabb van az albergue, balra fent. Jól felszerelt konyhában meglepően finom vacsorát készítek, mikor elered az eső. A szobaablakból szép kilátás van az autópályára. Szállás: 5€  38km

 

Június 8. Castro Dozón-Quitero  Indulás 7:00  Kissé szitál az eső. Az út túloldalán kissé beljebb templomot célozzuk, nem megyünk vissza a bárhoz. A templomot megkerülve hagyjuk el Dozónt. Aszfalt az első bárig, ami Estacion de Lalinban a körforgalom túloldalán van. Majd’ két óra étlen-szomjan. Innen szép erdőben gyalogolunk, földút-aszfalt vegyesen. A mai nap végig borongós, néhol már majdnem esősnek nevezhető. Silleda magánszállás, már napok óta többször látható szórólapokon, faliújságokon. Előtte átkelünk egy 1101 éves kőhídon.

 

p46.jpg

 

 

 

p47.jpg

 

Kora délután odaérünk, de én egyedül folytatom, mert 22 kilométernél többre vágyom. A városközpontban az 525-ös főúton balra fordulok Santiago felé. Bal oldalon 100m-re, valami gato (macska) nevű bárban lomo (hátszín) szendvicset eszek, sülthúsos baguette, óriási finom csapolt sörrel. Felettébb elégedett hangulatban folytatom a vándorlást. A város végénél jobbra fordulok, lejős kis forgalmú út visz be az erdőbe. Bandeirában akarom tölteni az éjszakát, de a kiírások és kérdezősködés eredménye, vagyis eredménytelensége miatt nem teszem meg a kitérőt 3km-re lévő bizonytalan szállás miatt. (Később megtudom, hogy a kempingben van a zarándokszállás, működik is. "Nem kell hallgatni a helyiekre és a kiírásra" okoskodik egy spanyol zarándok este a szálláson.) Addig is szaporázom lépteimet, mert papírom szerint még messze van a következő albergue. Világosban odaérhetek, ha begyorsítok. San Miguelben a bárban kis pause, majd egy alkohollal feljavított espresso és egy palack aquaris (sportital) beszerzése után meg nagyobb sebességre kapcsolok, mert közben megtudom, hogy a szállás legalább másfél óra innen. Ekkor már du. 6 felé jár. Ponte Ulla előtt komoly lejtő érdekes kilátással kőbányára, hidakra, majd a településre. Az impozáns híd túloldalán egy néni nem rejti véka alá véleményét elmeállapotomat illatően, mikor válaszomból megtudja, ma már majdnem 50km-t legyalogoltam. Még egy óra felfelé menet, melynek második fele szép eukaliptuszerdőben telik. Az erdőben, mindentől távol találom a zarándokszállást. Neve De Vedra. 19:40-kor becsekkolok. Kaja csak az italautomatából vett forrócsoki, hátizsákból némi rágcsálnivaló. Egy órával később érkező ír srácot majdnem kiküldi a sötét esős éjszakába a hospitaléra. Zárás után érkezett, nincs hely és különben meg nem hiszi el, hogy gyalog meg tett ma ekkora távolságot. Sikerült megvédenem és mégis akadt üres ágy. A kb. 20 ágyas szobában csupa 60-as mogorva, raplis spanyol úr (közel van Santiago). Vitáznak, egy horkolót alaposan leteremtenek… Nem szép emlék. Szállás:  6€  51km

 

Június 9. Quitero-Santiago  Indulás 7:00  A kimosott ruhák nem száradtak meg. Tízig esik változó intenzitással. Rubialban az 525-ös főúton bár, kávé, croissant. Innen legegyszerűbb a főút szélén bevonulni Santiagoba. Én a főutat kerülgető hivatalosan kijelölt Caminon kacskaringózok jobbra-balra, fel-le. Természetesen aszfalton. Santiago előtt egy mélyedésnél régi templom, hidacska és hozzá tartozó út, vagy 100 méteren. Bárban kis pihenőt tartok sörrel. A néni szerint alig jönnek az eredeti úton, mindenki az egyszerűbb, rövidebb főutat választja.

 

p48.jpg

 

Dél felől érkezek be a centrumba a Mazarelus városkapun 11 órakor. Vasárnap lévén sok a turista és zarándok is szép számmal akad. A katedrálist látogatom meg immár harmadszorra. Most a homlokzat mögötti román kapuzatot szemlélgetem sokáig. Elvánszorgok az Aquario szállásra, kis pihenés és fürdés után vissza a városba, ahol a zarándokhivatalban átveszem harmadik Compostellámat. Este felé a szálláson kinyomtatom a repülőtéri beszállókártyáimat és ágyat foglalok 4 nappal későbbre. Így biztos szállásom lesz a Camino Ingles utolsó napján, mikor az aznapi negyvenegynéhány km legyaloglása után késő délutánra megérkezem. Szállás: 10€  16km

 

VÉGE

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 



Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Zsu-Masszázs!

► Masszázs, a szépség és egészség előszobálya!

zsu-masszazs.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

2. sipi

► ime a legfrissebb mixek

zics.hupont.hu

3. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

4. Zelovics Péter vagyok postagalambok tenyésztése és versenyeztetése a hobbim

► Postagalamb gyürü gyüjtő is vagyok

zelopigeonrings.hupont.hu

5. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

6. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

7. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

8. Pécsi chihuahua kennel-Mecseki Apróka

► Ez az oldal a chihuahua-ról szól.Történet, standard, tartás, ápolás, tenyésztés, tenyésztők itthon és külföldön, egészség-betegség, tévhitek, színek, genetika, eladás, jogi vonatkozás.

chihuahua.hupont.hu

9. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!

► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!

meregtelenites.hupont.hu

10. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

11. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

12. **** kutya palota *****

► ****Sziasztok!Ez az oldal kutyákkal foglalkozik remélem tetszeni fog!Köszi hogy benéztél!****

kutyapalota.hupont.hu

13. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

14. FUTBALL CSAPATOK!

► A világ összes legjobb csapata!

focicsapatok.hupont.hu

15. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

16. Napelem rendszerek teljes körű kivitelezése

► Cégünk napelem rendszerek teljes körű kivitelezésével, telepítésével foglalkozik

napelemesrendszer.hupont.hu

17. ddmt2-pumt2-sé-yang-hack

► csak anyi a dolgod hogy leirod a valódi neved az id-d és elküldöd a pumt2gmfelvetel@citromail.hu-ra de eléirod hogy miről küldöd dd ről vagy pumt ról˙(pl.ddmt2 id:salala45 jelszó:dortya)v.(pumt2 id:vakarcs11 jelszó:0123456789

dd-pu-hack.hupont.hu

18. Érmihályfalvi helytörténet

► Ismerje meg Érmihályfalvát és környékét Kovács Rozália - Gyöngyi helytörténész bemutatásában

helytortenet.hupont.hu

19. Debby Ryan és Ariana Grande

► Szia ez a honlap Debby Ryannal és Ariana Grandéval, és még sok sztárral,sorozatokkal s.t.b.!!!Remélem tetszeni fog!

debby-ariana.hupont.hu

20. GYORS ÉS EGYSZERŰ RECEPTEK

► EGYSZERŰEN ÉS GYORSAN ELKÉSZÍTHETŐ RECEPTEK LÉPÉSRE KÉPEKKEL

gyorsreceptek.hupont.hu

21. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

22. Egy Oldal Minden Magyarnak

► Minden, amit Magyarországról tudnod kell itt megtalálhatod!

magyarvagyok.hupont.hu

23. Amerika tini sztárjai

► A tini sztárok világa

amerika-sztarjai.hupont.hu

24. Egy különc művei, aki a 2-ik évezred végén és a 3-ik évezred elején élt

► Gépeket irányít Száguld együtt vele Ez a nagy rohanás Lesz az ember veszte (nagyapám, Mangel Károly, Ébredj Ember verséből, 1976 július 6-7)

heturobi.hupont.hu

25. Ivettoldi-sztárok.hupont.hu

► Itt megtudhatsz mindent a nickelodeon, a disney, és a vámírnaplák sztárjairól.Még szerkeztés alatt áll!Az oldal mindig frissül!!

ivettoldi-sztarok.hupont.hu

26. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

27. AUTÓFELVÁSÁRLÁS KÉSZPÉNZÉRT

► Autóját átvesszük készpénzért, négypéldányos adás-vételi szerződéssel! Budapesten akár 2 órán belül elmegyünk az autójáért. Hivjon minket még ma!

auto-felvasarlaskp.hupont.hu

28. Minden ami szórakozás! Sztárok, sorozatok, filmek, képek, viccek, idézetek

► INTERNETES PÉNZKERESÉSI LEHETŐSÉGEK!!! Egy klikkelést megér!

minden-ami-szorakozas.hupont.hu

29. Ez is eladópont

► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu

eziselado.hupont.hu

30. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

31. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

32. Profi gázszerelő Budapest és környéke

► Precíz gázszerelő Budapest és övezete, korrekt árak, garancia 06 30 457-9181

gazszerelobudapest.hupont.hu

33. SÚLYEMELÉS

► Borsodban

borsodsulyemeles.hupont.hu

34. hanna-miley

► Ez a világ legjobb hannah-s oldala,itt mindent megtalálsz rolla.

hanna-miley.hupont.hu

35. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

36. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

37. Mint látjátok ez az oldi Hannah Montanával foglalkozik!Jo keresgélést!!

► Hannah Montana egy tini popsztár akit imádnak a pasik!De senki sem tudja hogy igazábol ő Miley Cyrus!Ez most így hosszu lenne de nézd meg az oldit és mindent megtutsz!!!!!!!!!!!!Jo keresgélést!!:):)

kittike-lapja.hupont.hu

38. Nem minden Fekete-Fehér

► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD

olvaso-oldal.hupont.hu

39. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző

► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.

botijank.hupont.hu

40. Használt alkatrészek értékesítése!

► ÚJ HONLAPUNK: https://alkatreszbazar.webnode.hu/

alkatreszbazar.hupont.hu

41. SZTÁR TITKOK!

► Titkok Shakiráról, SP-ről,....más sztárokról !!!!

sztarok-elete-sztarok.hupont.hu

42. Róbert bútor

► Üdvözöljük a Róbert bútor honlapján.

robertbutor.hupont.hu

43. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

44. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

45. Erika-bútor Szalkszentmárton Lakberendezés-Lakástextil kiskereskedelem

► Teljes Lakberendezés,Román Bútorok ,étkezők,tálalók,konyha bútorok, ,Ágyneműk ,Paplanok,Párnák

erika-butor.hupont.hu

46. húsvéti kaktusz (Rhipsalidopsis gaertneri, Hatiora gaertneri)

► hasznos tudnivalók a húsvéti kaktuszokról, gondozásukról,a virágzásról, fajtáikról, szép fotókkal

husvetikaktusz.hupont.hu

47. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-329-4217

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

48. Eladópont

► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu

eladopont.hupont.hu

49. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

50. Kölcsei Kölcsey Ferenc Általános Iskola

► Nincs szebb kora az emberiségnek, mint az első ifjúság évei. Azon láncok, melyek akkor köttetnek, nem szakadnak el örökké, mert nem a világban kerestünk még akkor barátokat, hanem barátainkban leltük fel az egész világot. (Kölcsey Ferenc)

kolcseiskola.hupont.hu

51. Jogi tanácsadás, Családjog, Ingatlanjog budapesti ÜGYVÉD

► Házassági szerződés, ingatlan adásvételi-ajándékozási szerződés, családjog, ingatlanjog, öröklésjog Dr Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

52. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

53. TOJÁS ÉS GASTRO PACK KFT. tojastartok@gmail.com, tel.:06-20-4373-999

► Minden ami tojástartó ! * Tojástartók nagy választékban ! * Kitünő minőségben !

tojastarto.hupont.hu

54. Idézetek képekkel

► Sziasztok látogassatok el a facebookos oldalunkra is :) https://www.facebook.com/KalocsaLauraoldala

szerelmes-lany-tortenete.hupont.hu

55. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock XIII., avagy "Úton a Biztos Pont felé"

► Kedves Olvasó! Sokan tették fel e kérdéseket: "Mi történt ezek után, mit írtál azóta?" Az Élet megy tovább, és vele én is sántikálva ballagok. Ahogy írtam, a sorok néha "maguktól" íródnak, megalapozva a továbbiakat... Lassan jövök, és biztosan... :-)

solverus-versek-xiii.hupont.hu

56. tuti receptek

► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt

konyvesrecepteket.hupont.hu

57. Házikedvencek, szórakozás, és minden ami jó

► Sok szertettel köszöntök minden kedves látogatót az oldalamon!!! Remélem mindenki talál az érdeklődésének megfelelő leírást.

szandra-hannah.hupont.hu

58. Piroska Transport Tüzép 06 /20/ 9 412 922

► Tisztelt Vásárlóink a Piroska Transport Kft azaz a Piroska kő telep, mely a 32 - út mellett a Nagysándor József út és a Thököly úti körforgalom után Zagyvarékas irányában helyezkedik el, az építőanyag áremelések ellenére sem emelte árait.

piroskatrans.hupont.hu

59. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

60. érembolt (limited issue) Lapis András szobrászművész érmei

► Kedvező ár! Gazdag választék! Magas művészi színvonal, alacsony példányszám! Kapcsolat: +36 30 9 68 41 63

erembolt.hupont.hu

61. 3 NAPONTA FRISS HIREK

► Meghalt a gördeszkás, aki csak a gördeszkázásnak élt: Meghalt egy 44 éves gördeszkás, miután testvérével összeütközött egy amerikai skateparkban.

gordeszkashirek.hupont.hu

62. Sztárok Rajongói oldala!

► Ez az oldal a sztárokkal foglalkozik! Itt sok a kép és az infó.!A legjobb rajongói oldal! Itt mindent megtudhatsz a kedvenceidről!By:. NóriSzerki.

demi-sel-miley.hupont.hu

63. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

64. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető

csibekelteto.hupont.hu

65. Miley Cyrus rajongói oldal!!!

► Tudni szeretnéd hogy épp milyen új tetoválása van Mileynak, vagy talán a legújabb képeket szeretnéd megnézni?! ITT MEGTALÁLOD!

destiny-hope-cyrus.hupont.hu

66. Eggyütt az állatokért

► A célunk megkönnyíteni az állatok életét. Rengeteg állat a menhelyeken van pedig szeretnének szerető otthonra találni.Ne bántsuk az állatokat!Inkább segítsünk nekik.

allat-mentok.hupont.hu

67. CSALÁDI HÁZ, IRODA TAKARÍTÁS

► ...24 ÉVE............................

csaladihaztakaritas.hupont.hu

68. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

69. RMS Titanic

► magyar Titanic oldal és képgaléria

rmstitanic.hupont.hu

70. Star oldal mindenkinek

► Követjük a sztárok napjait minden eggyes pecben és 10 percenként frissítünk és minden egyes nap új sztár látható és minden nap egy új oldal:Dcsak nektek de azon kivűl minden sztárrol szó esik és minden sztárrol adatotkaphatsz meg képet,és nyerhetsz

staroknapjai.hupont.hu

71. GreenSys Electric Kft. - Napelem rendszerek

► Napelem rendszerek teljes körű kivitelezése, telepítése

napelemrendszerek.hupont.hu

72. Pferde Sport Foto Team

► Sport, Üzleti, Családi és Közösségi rendezvények, reklám és kiadvány fényképezése

showjumping.hupont.hu

73. Hexasakk - Hexagonal Chess

► Ismerd meg a hexasakkot és játszva játsszad. Mindig van új a nap alatt. Már a hexasakk is elmúlt 50 éves! A hexasakk játék, sport, művészet, szórakozás. Hasznos időtöltés. Versenyszerűen űzhető sport

hexasakk.hupont.hu

74. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

baba-mama-holmi.hupont.hu

75. Custom Boxes

► You can use superficial fonts and graphics to create your packaging striking. Thus, Custom Boxes will repeatedly attach with others to provide your things.

custom-boxes.hupont.hu

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 5
Heti: 13
Havi: 177
Össz.: 97 869

Látogatottság növelés
Oldal: Via Plata 2013. Salamanca-Santiago
Kilométerek gyüjtéseinek illusztrált története - © 2008 - 2024 - zsiraf.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »